Már megint díjugratunk https://i.imgur.com/7eHAcWC.png
Most viszonylag hamar, már majdnem a frissítés után szerettem volna publikálni ezt a posztot, de akadt egy-két lelki ügyem, ami miatt hirtelen felindulásból még a blogot is lezártam egy jó pár órára. Igazi átok érzékeny embernek lenni, de ezt próbálom egyáltalán nem a blogra sűríteni, mert talán vannak olyanok, akiket tényleg érdekel, hogy mit írok és pont emiatt a gondolat miatt döntöttem hamar amellett, hogy visszanyitom az oldalt. Szóval összefoglalásképp, sajnálom, amiért kis ideig nem volt elérhető a portálom. Legközelebb valószínűleg csak akkor fordulhat elő ilyesmi, ha valami bug csúszott az oldalba és épp a kijavításán dolgozom.
A tegnapi frissítésre térve: a léleklovas Linda ismét a megszokott díjugrató pályájával tért vissza - ezúttal Moorland karámjába, tehát egyaránt kipróbálhatják fizetős és ingyenes játékosok is. A pálya nem újdonság, úgy ahogy a "friss" felszerelések sem, amiket véletlenszerűen megkaptunk egyszer már két héttel ezelőtt is.
A felhők felett - 2017-es történetek https://i.imgur.com/zhEhGzv.png
Mica Stoneground idén is hőlégballonnal érkezett Jorvikra - a Felhő Királyság az év ezen részének egyik kihagyhatatlan eventjének számít. Sokan a Pride Month eseményéhez társítják a szivárványok és a júniusi megjelenés miatt, aminek van is valamennyi igazságalapja, viszont ennek ellenére most kicsit megkésve, június helyett júliusban érkezett a játékba. Túl sok új dolgot nem tud számomra mutatni ez a hely, hiszen ez már a harmadik év, hogy részt veszek benne. Utóbbi tény miatt ebben a bejegyzésben most egy kicsit a múltba is vissza fogok menni, hiszen a 2017-es (tehát az első) Felhő Királyságban viszonylag érdekes és meglepő történések voltak velem, amit nem hiszem, hogy más is tapasztalt valaha. Pont ezért szándékozom elmesélni nektek, és nem is gondolom rossz ötletnek, hogy kicsit belelássatok abba, hogy én hogyan játszottam évekig a játékkal.
Craft, craft, meg craft https://i.imgur.com/UuZKXtL.png
Egy pár napig húztam ezt a bejegyzést, amiért szeretnék elnézést kérni, de ez most kivételesen olyan frissítés volt, amit az első napon még nem annyira sikerült tisztán átlátnom, ezért inkább bele sem kezdtem. A napokban eléggé leszívta az agyi kapacitásomat a folyamatos növényszedés, emellett még Alicián is tevékenykedek, hiszen mindjárt itt a nullázás napja, tehát duplán nincs "szabadidőm", na meg még klubbeli történések is voltak, amik úgyszint drága agysejtjeimbe kerültek, de legalább most így szombaton már nyugodt fejjel tudok hozzáállni az íráshoz. A blogolás egy percre sem ment ki a fejemből, szóval abszolút nem arról van szó, hogy elfelejtettem, egyszerűen csak nem szeretek úgy nekikezdeni, hogy fáradt vagyok.
Most, hogy kimentegettem magamat a több napos késés alól, szeretném bemutatni a növénykék gyűjtését, plusz egy-két tippet is dobok majd, hogy hogyan célszerű nekiállni, illetve saját nehézségeimet meg észrevételeimet is megfogalmazom.
Aranyásás 2.0 meg valami műcucc https://i.imgur.com/vrOhawL.png
Egyértelműen a megszokott szivárványos (pride) event leegyszerűsített változatát kaptuk ma meg, tavaly is körülbelül az év ennek szakaszában jelentkezett kobold barátunk, aki szintén megtalálható idén is, csak nyilván át van színezve, meg nevezve, hogy újnak nézzen ki. Én megértem, hogy karantén van, és a húsvéti eventre sem jutott idő emiatt, de nem tudom azt elképzelni, hogy borzasztó megerőltetés lenne bedobni a játékba azt, amit egyszer már megalkottak, tehát még foglalkozni sem kell vele. Persze érthető az is, hogy a játék inkább a célközönség (10-12 éves korosztály) kielégítésére hajaz, és az ő gondolkodásuk szintjére csökkenti az új küldetéseket, de például nekem, 18 évesként nincs semmi élvezhető benne, mert nagyjából 5 perc alatt végigkattintgattam nehézségek nélkül (minek foglalkozol akkor vele felnőttként is??? nemtudom).
Maga az ásás animációja jó, bár kicsit illúzióromboló, hogy lóhátról is tudok "régészkedni", viszont sok energiát és időt lehet így spórolni (ezt most úgy írtam, mintha nem érnék rá egész nap). Nem sikerült elsőre észrevennem, de amúgy nyilak is jelzik az arany lelőhelyét, tehát fölösleges az összes sziklát végigütni, ha még mutatja is, hogy melyiknek van értelme. Az utóbbi gondolatom elég negatív élmény számomra, hiszen még az egyszerűt is leegyszerűsítik.
|