Nagyon boldog júniust, nyár elejét, és egyben pride hónapot kívánok mindenkinek, aki tagja vagy támogatója az LMBTQ+ közösségnek! Őszintén sajnálom, hogy megint inaktívkodtam kissé az oldalon, és nem szolgáltam túl sok újdonsággal az utóbbi hetekben, viszont elég eseménydús volt az eddigi időszak. A jó hírem az, hogy most sok-sok aranyos dologgal készültem, ami főleg a pride közösség számára kedveskedés, a rossz hírem azonban az, hogy ahogyan azt a címből is olvashattátok, a blog továbbra is ilyen lassított üzemmódban fog működni előreláthatóan egészen augusztusig. Tulajdonképpen ha jobban átgondolom, számomra ez az utolsó nyári szünet, mielőtt még én is csatlakozom a munka világába, ahol bizony már nincsenek több hetes szünetek, szóval szeretném kihasználni ezt az utolsó nagy pihenést, és magamra, a páromra, meg a barátaimra szánni az időt. Természetesen elhanyagolni semmiképp sem fogom az oldalt, hiszen ugyanúgy itt leszek és kézben tartom a dolgokat, csak nem lesz olyan nagy aktívság itt, mint ahogyan azt megszoktuk. A magyarázkodást félretéve, jópár dolog van, amiről szeretnék beszélni, szóval velük folytatjuk ezt a posztot!

Egy korábbi posztomban meséltem már saját magamról, és az sso világához vezető utamról, ma ehhez szeretnék egy rövid kis kiegészítést csatolni, ugyanis valami olyasmi történt nagyon hirtelen és váratlanul, ami betöltött egy üresen tátongó picike helyet a lelkemben. Mivel a legutóbbi frissítések közel sem tartalmaznak annyi contentet, hogy én arról írni tudjak, ezért gondoltam arra, hogy inkább ennek a témának fogok valamennyi helyet szorítani itt, hiszen manapság annyira ritkán hallani a 2012-es sso felől, és igazi kincsnek számít, ha valahol találunk ilyen típusú forrásokat. Szeretném minél jobban értékessé tenni a blogomat, és igyekszem minél több ilyen fajta tartalmat hozni, mert valószínűleg ezt a nagyon régi felépítésű Star Stablet már soha nem fogják megtapasztalni azok, akik nem játszottak akkoriban. Pontosan ezért töröm magam rajta, hogy előszedjek 9 évvel ezelőtti történéseket, és megosszam veletek. Ebben a posztomban a legelsőként létrehozott karakteremről, Angelicáról lesz szó, és hogy hogyan találtam vissza hozzá.

Szép napot neked kedves olvasó! Jó ideje tervezgetem már megírni ezt a bejegyzést, és ma végre el is jutottam odáig, hogy össze tudtam szedni mindent, amit meg terveztem még osztani itt a blogon. Az utóbbi napokban/hetekben rengeteget munkálkodtam az oldal bizonyos részeivel, ezek közül valamelyik már frissen készen is van, viszont van, amit nem nyitottam fel, mert még nem éreztem teljesnek. Rengeteg mindenhez lett kedvem, motivációm és energiám, ennek pedig fő indoka az, hogy nagyon hirtelen fordult kissé másabb irányba az életem. Mindenről szeretnék majd beszámolni nektek ebben a bejegyzésben, hiszen annyira nagy boldogsággal tölt el, ha mesélhetek az élményeimről és tapasztalatokat oszthatok meg. A sok pozitívum mellett persze szeretném majd bemutatni az új dolgainkat is, amikkel sokat dolgoztam, hogy felkerüljenek a blogra és szerves részesei legyenek a portálnak. Ha tetszik az oldalam, és szereted olvasni az írásaim, akkor számodra ez egy fontos bejegyzés lesz, ezért mindenképpen tarts velem a továbbiakban is!

Az utolsó három Angol Telivér is megérkezett Jorvikra, köztük az én személyes kedvencemmel, aminek még mindig nem tudom a magyar nevét, csak annyit, hogy seal brown. Fura tőlem, hogy barnás árnyalatú lovat veszek, mert sosem rajongtam a pej egyik változatáért sem, számomra túl unalmasak azok a lovak, viszont ez a ló borzasztóan emlékeztetett valakire. Gyors utánanézés után ráeszméltem, hogy ez a paci bizony a régi lovardámban az egyik ló, Kerozin másolata, egytől-egyig hasonlítanak egymásra. Amint ezt megtudtam, már el is döntöttem magamban, hogy mindenképp be kell szereznem a kis pixelistállómba. Sajnos ez a lovarda már nem üzemel azóta, ezáltal azt sem tudom, hogy a lovak merre keveredtek el, de legalább virtuálisan itt van velem Keró. Az új paripák mellett egy hasznos funkciót is kaptunk, amit mi már teszteltünk is - kiderült róla, hogy mégsem annyira hasznos, mint ahogyan azt állítják, de a hátrányok mellett természetesen előnyei is vannak, ezért örülünk neki.

3 és fél hónapon keresztül űztem az edzéseket és a megbízásokat, mire végre, ma hajnalban én is elértem a küldetésszál végéhez és hazavihettem az istállómba a Rúnavágtázót. Vitathatatlanul ez volt az eddigi leghosszabb küldetés a játék történetében és ugyan csak napi 12 percet vett igénybe az elvégzése, minden tiszteletem a csapat felé, amiért ilyen ötlet jutott eszükbe és meg is valósították. Fura volt, amiért pont ezt nem sorolták a főtörténet részévé, ennek ellenére mégis az egyik feltétele az volt, hogy el kell érned a jelenlegi utolsó léleklovasos küldetéshez, tehát Anne kimentéséhez ahhoz, hogy belekezdj. A számlálgatások után hivatalosan július 9-re tűzték ki a napot, amikor el kell érnünk a lóhoz, ha minden nap edzünk. Nekem két nappal később sikerült eljutnom ide, ugyanis egyik napon tökéletesen kiment a fejemből (mert lefoglalt a klubprogram), egyszer pedig figyelmetlen voltam az egyik megbízásnál és kifutottam az időből. De lényeg, ami lényeg: végeztem vele, és mostmár az egészet teljesen átlátva tudok róla véleményt formálni.