Az utolsó három Angol Telivér is megérkezett Jorvikra, köztük az én személyes kedvencemmel, aminek még mindig nem tudom a magyar nevét, csak annyit, hogy seal brown. Fura tőlem, hogy barnás árnyalatú lovat veszek, mert sosem rajongtam a pej egyik változatáért sem, számomra túl unalmasak azok a lovak, viszont ez a ló borzasztóan emlékeztetett valakire. Gyors utánanézés után ráeszméltem, hogy ez a paci bizony a régi lovardámban az egyik ló, Kerozin másolata, egytől-egyig hasonlítanak egymásra. Amint ezt megtudtam, már el is döntöttem magamban, hogy mindenképp be kell szereznem a kis pixelistállómba. Sajnos ez a lovarda már nem üzemel azóta, ezáltal azt sem tudom, hogy a lovak merre keveredtek el, de legalább virtuálisan itt van velem Keró. Az új paripák mellett egy hasznos funkciót is kaptunk, amit mi már teszteltünk is - kiderült róla, hogy mégsem annyira hasznos, mint ahogyan azt állítják, de a hátrányok mellett természetesen előnyei is vannak, ezért örülünk neki.

3 és fél hónapon keresztül űztem az edzéseket és a megbízásokat, mire végre, ma hajnalban én is elértem a küldetésszál végéhez és hazavihettem az istállómba a Rúnavágtázót. Vitathatatlanul ez volt az eddigi leghosszabb küldetés a játék történetében és ugyan csak napi 12 percet vett igénybe az elvégzése, minden tiszteletem a csapat felé, amiért ilyen ötlet jutott eszükbe és meg is valósították. Fura volt, amiért pont ezt nem sorolták a főtörténet részévé, ennek ellenére mégis az egyik feltétele az volt, hogy el kell érned a jelenlegi utolsó léleklovasos küldetéshez, tehát Anne kimentéséhez ahhoz, hogy belekezdj. A számlálgatások után hivatalosan július 9-re tűzték ki a napot, amikor el kell érnünk a lóhoz, ha minden nap edzünk. Nekem két nappal később sikerült eljutnom ide, ugyanis egyik napon tökéletesen kiment a fejemből (mert lefoglalt a klubprogram), egyszer pedig figyelmetlen voltam az egyik megbízásnál és kifutottam az időből. De lényeg, ami lényeg: végeztem vele, és mostmár az egészet teljesen átlátva tudok róla véleményt formálni.

Most viszonylag hamar, már majdnem a frissítés után szerettem volna publikálni ezt a posztot, de akadt egy-két lelki ügyem, ami miatt hirtelen felindulásból még a blogot is lezártam egy jó pár órára. Igazi átok érzékeny embernek lenni, de ezt próbálom egyáltalán nem a blogra sűríteni, mert talán vannak olyanok, akiket tényleg érdekel, hogy mit írok és pont emiatt a gondolat miatt döntöttem hamar amellett, hogy visszanyitom az oldalt. Szóval összefoglalásképp, sajnálom, amiért kis ideig nem volt elérhető a portálom. Legközelebb valószínűleg csak akkor fordulhat elő ilyesmi, ha valami bug csúszott az oldalba és épp a kijavításán dolgozom.

A tegnapi frissítésre térve: a léleklovas Linda ismét a megszokott díjugrató pályájával tért vissza - ezúttal Moorland karámjába, tehát egyaránt kipróbálhatják fizetős és ingyenes játékosok is. A pálya nem újdonság, úgy ahogy a "friss" felszerelések sem, amiket véletlenszerűen megkaptunk egyszer már két héttel ezelőtt is. 

Mica Stoneground idén is hőlégballonnal érkezett Jorvikra - a Felhő Királyság az év ezen részének egyik kihagyhatatlan eventjének számít. Sokan a Pride Month eseményéhez társítják a szivárványok és a júniusi megjelenés miatt, aminek van is valamennyi igazságalapja, viszont ennek ellenére most kicsit megkésve, június helyett júliusban érkezett a játékba. Túl sok új dolgot nem tud számomra mutatni ez a hely, hiszen ez már a harmadik év, hogy részt veszek benne. Utóbbi tény miatt ebben a bejegyzésben most egy kicsit a múltba is vissza fogok menni, hiszen a 2017-es (tehát az első) Felhő Királyságban viszonylag érdekes és meglepő történések voltak velem, amit nem hiszem, hogy más is tapasztalt valaha. Pont ezért szándékozom elmesélni nektek, és nem is gondolom rossz ötletnek, hogy kicsit belelássatok abba, hogy én hogyan játszottam évekig a játékkal.

Egy pár napig húztam ezt a bejegyzést, amiért szeretnék elnézést kérni, de ez most kivételesen olyan frissítés volt, amit az első napon még nem annyira sikerült tisztán átlátnom, ezért inkább bele sem kezdtem. A napokban eléggé leszívta az agyi kapacitásomat a folyamatos növényszedés, emellett még Alicián is tevékenykedek, hiszen mindjárt itt a nullázás napja, tehát duplán nincs "szabadidőm", na meg még klubbeli történések is voltak, amik úgyszint drága agysejtjeimbe kerültek, de legalább most így szombaton már nyugodt fejjel tudok hozzáállni az íráshoz. A blogolás egy percre sem ment ki a fejemből, szóval abszolút nem arról van szó, hogy elfelejtettem, egyszerűen csak nem szeretek úgy nekikezdeni, hogy fáradt vagyok.

Most, hogy kimentegettem magamat a több napos késés alól, szeretném bemutatni a növénykék gyűjtését, plusz egy-két tippet is dobok majd, hogy hogyan célszerű nekiállni, illetve saját nehézségeimet meg észrevételeimet is megfogalmazom.